Hogy igaz-e a történet, magam sem tudom, de ha valaki ellátogat Ivádra az most is jól láthatja, hogy a 680 méter hosszú Dózsa úton mindösszesen 85 méter járda épült.
Történt ugyanis, hogy az akkori országgyűlési képviselőnk éppen a falvakat járta azt bemutatván, hogy hova milyen összegű támogatást juttatott. Ide tizenötmillió, oda húsz, amott negyven, de még kétszázmilliós támogatást is kaptak több helyen, Ivádnak azonban az évek alatt mindösszesen 73 ezer forint jutott.
A sebtiben összehívott falugyűlésen, úgy döntöttek a vének, hogy a Dózsa útra kell járdát építeni, mert ott csak centizgetik a gyalogosokat az autók, meg a buszok. Írták is a pályázatot bőszen, hívtak szakértőt, meg mérnököt, meg vízügyi szakembert és statikust, útépítőt és ellenőrt, majd az ellenőr ellenőrét és még az ő főnökét is. Mindenki hozzá-, vagy beleszólt, majd távozáskor átnyújtotta a rangjához méltó összeget tartalmazó számlát. Nem csüggedtek, tudták, hogy ez is benne van a 20 millió forintban, merthogy ennyibe került volna az egész építés.
Elkészült a pályázat, beadták. El is fogadták, majd behívtak a polgármestert egy személyes beszélgetésre. Azt mondták neki, hogy elfogadták az összeget és nemsokára át is utalják mind a 16 milliót. Azt hitte rosszul hall, de kiderült, hogy a 20 millióban benne van a 20% áfa amit természetesen nem utalnak át. Először azt kérdezte a falu vezetője, hogy miért visszafelé számolják az adót, hiszen ha 16 milliót kapnak akkor annak az áfája 3,2 millió és nem négy, így eltűnik 800 ezer forint, de a válasz az volt, hogy az nagyon jó helyre tűnik el és túl sokat aggodalmaskodik. Arra a kérdésre, hogy miért nem utalják az áfát, hiszen Ivádnak is ki kell azt fizetnie és nem igényelheti később vissza, valami olyan választ adtak, hogy a falu dologi kiadásainak felhalmozási részének a normatívával kiegészített töredéke, melyből a személyi juttatások után fizetendő tb járulék összegéből levont súlyadó úgy sem ad lehetőséget semmire. Ne olvassák el újra ha nem értették, mert értelme pont annyira nincs ennek a mondatnak, mint azoknak akik mondták. Lógatta a polgármester a fejét miközben hazabandukolt, összehívta a falu apraját-nagyját és elmondta nekik a fejleményeket. Megbeszélték, hogy akkor egy kicsivel keskenyebbre építik, de akkor is lesz szép járdájuk. Újabb terv, újabb szakértők, engedélyezési díjak, stb. Mire mindennel elkészültek a tavasz nyárba fordult. Szinte vígan vitték be a megyére az új tervet, hogy nézzék át, majd utána küldjék a pénzt, mert augusztusra ők már járdán akarunk sétálgatni fel, s alá. A megyei hatalmasságok nézegették a beadványt, dörzsölték a halántékukat, majd kérdőn odafordultak a polgármester felé, hogy miért 16 millióval számoltak. A bolondja még visszakérdezett, hogy ezek szerint mégis lesz 20 millió? Azt mondták nem, de elfelejtették levonni az összegből az önrészt, ami 20 %. De hát önrészről szó sem volt! A válasz megint nyakatekert volt: azért nem, mert az benne van a megítélt összegben, de azt persze nem adhatják oda. Ez megint 20%, ami négy millió forintot tesz ki, így az összeg 12 millió amivel gazdálkodhatnak. Szinte kidobták az irodából amikor megkérdezte, hogy miért a húszmillióból számolták a húsz százalékot, amikor már csak tizenhatnál járnak, sőt most már az áfa is egyre messzebb van az eredetileg megállapítottnál.
Újabb falugyűlés, osztottak, szoroztak és úgy határoztak, hogy ha még egy kicsit szűkítik a szélességet, de csak annyira, hogy egy kerekesszék egy tapasztalt vezetővel még elférjen rajta, akkor megépülhet a járda. A tervezőket és a szakembereket már szinte barátként üdvözölték, az egyikük meg is jegyezte, hogy amennyi pénzt már odaadtak nekik, abból simán bérelhetnének Ivádon egy házat és akkor nem kellene állandóan utazgatniuk. Lassan ott tartott a falu, hogy támogatást még nem láttak, de annyit fizettek már ki a papírokra amiből simán vehettek volna egy kisbuszt amely a nap 24 órájában a Dózsa útiak rendelkezésére áll és mindenkit oda visz ahová kedve tarja. Amikor értesítették őket, hogy csúsztak a pályázati elszámolással és ezért két millió forinttal csökkentik a felhasználható összeget, már meg sem lepődtek, az egész falu heveny apátiába süllyedt. A falugyűlésre már nem nagyon ment el senki, akik ott voltak is csak azt várták, hogy kinyisson végre a kocsma. Nem akartak addig az utcán ácsorogni.
Elkészült az újabb terv, jöttek a tervezők, ellenőrök is ahogy szoktak és megint engedélyeztek mindent a megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében. Közben elmúlt a nyár és levéllel szemetelték össze a járda helyét a fák. A tervben már olcsóbb aszfalt szerepelt, a föld kiásását, elhordását társadalmi munkában a lakosok végezték volna, a föld tömörítését meg rábízták volna Rőzsére, a falu tehenére.
A megyén végre jó hírrel szolgáltak. Így hangzott szó szerint: „Most már minden rendben van, megkapják az összeget. Gratulálok, kezdjék el a munkálatokat amint az idő engedi!” – mert hogy közben február vége felé járt az idő. A polgármester még biztos ami biztos alapon visszakérdezett, hogy biztosan megkapják-e a tízmilliót, de a válasz most is egy határozott „igen” volt. Boldogan indult kifelé, az ajtót nyitotta éppen, amikor még utána szóltak - ahogy Columbo szokott az őrületbe kergetve vele a gyanúsítottait-, hogy akkor idén megkapják az első felét, a többit a második ütem részeként jövőre. Hiába mondta, hogy akkor megint új tervek kellenek, mert sokkal drágább két részletben megépíteni valamit, kétszer kitelepülni a gépekkel, stb., újra kidobták azzal, hogy neki aztán semmi sem elég jó. Hazament. Nem csinált falugyűlést. Elővette a legelső tervet és megépíttetett az eredeti, széles, aszfaltos járdából pontosan 85 méternyit a 680 helyett, mert hogy ennyire futotta a pénzből. Közben kiderült, hogy kiürült a kassza és nem lesz belátható időn belül második ütem.
Ivádon ott fekszik 85 méternyi szégyen, emlékművet állítva az akkori politikusok ostobaságának.
(a mellékelt kép pedig azt mutatja, hogy mire kelhetett az ivádi járdára szánt pénz, hiszen sík területen alagutat építeni drága dolog.)
Utolsó kommentek