A rendszeres szociális segélyesek jelentős része önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe és szívesen vállalna munkát ha lenne. Még az is lehet, hogy szakmájuk van egyes területeken képzettnek mondhatók, de sem azon a területen, sem máshol nem találnak munkát. Ők többnyire még szégyellik is, a „szocsegélyes” jelzőt, mert így összemosódnak azokkal akik tudatosan arra rendezkedtek be, hogy segélyekből, szociális juttatásokból éljenek és eszük ágában sincs dolgozni, holott munkaképesek. Ezek az emberek üdvözölték a döntésünket.

Szívesen beszélgetek ennek a szociológiai hatásairól és hogy ez most erősíti-e azon „szocsegélyesek” kirekesztését akik nem kívánnak dolgozni, szembe kell-e néznünk egy felerősödő szegregációval, de mind az, hogy több lesz-e a szociológiai haszna a dolognak mint hátránya, mind pedig általánosságban az ügy hatása csak utólag mutatható ki.

Szociológiánál maradva kimutatható, hogy a munkanélküliként eltöltött idő hosszával egyenes arányban nő a munka világába való visszailleszkedés nehézsége. Nem csak az olyan dolgok okoznak problémát, hogy újra vissza kell állni egy másik időbeosztásra és reggel mindig ugyanakkor felkelni, sietni a buszhoz, stb., hanem a mindennapi felelősség, a munka elvégzésével járó öröm és siker, vagy egy csoporthoz való kötődés, elhivatottság hiánya és újbóli megléte is beilleszkedési zavarokat okoz. Mind a munkanélkülinek, mind társadalomnak érdeke, hogy minél rövidebb ideig tartson a munkán kívül töltött idő.

Mi munkát adunk minden „szocsegélyesnek”. Érdemi munkát, amelynek haszna van és nem az a cél vele, hogy elteljen a munkaidő. Minden településen van annyi munka ami ellátja ezeket az embereket, de akár újakat is lehet teremteni. A kezdeményezésnek akkor lesz értelme, ha idővel lecsökken a segélyesek száma, de ehhez a rendelet, vagy leendő törvényhez programokat kell csatolni. Nálunk itt Ivádon a közmunkások közül ketten gyönyörű, faragott kukákat, padokat, hirdetőtáblákat csinálnak. Amikor nem dolgoznak az önkormányzatnál olyankor ők is „szocsegélyesek”. Egyelőre a település szépül a kezük nyomán, de ha el szeretnének menni kitanulni az asztalosi szakmát, vagy fafaragó tanfolyamra járnának, akkor ehhez a feltételeket biztosítanunk kellene tudni (útiköltség, a tanfolyam ára…). Az átképzésükkel, újonnan megszerzett tudásukkal sokkal nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni valahol és aztán lehetnek hivatalosan bejelentett, adófizető munkavállalói az országnak. Remélhetőleg a rendeletünknek a távlati haszna itt látszódik majd meg és nem abban, hogy jól megdolgoztatjuk a sok „ingyenélőt” (ahogy ezt sokan értelmezik).

Azok a munkaképes szocsegélyesek akik a segélyt csak kiegészítő pénznek tekintik a családi kasszában eljárnak feketén dolgozni. Nem az a kérdés, hogy szükségük van-e arra a pénzre is vagy sem, mert ezek nem gazdag emberek és nagyon megérzik ha bármelyik forrásuk elakad, de vajon szabad-e szemet hunynia egy önkormányzatnak efelett, hol kezdődik a gazdaság kifehérítésének felelőssége? Ezeknek az embereknek a többsége ha választania kell, akkor marad a munkahelyén, lemond a segélyről és megpróbálja elérni, hogy hivatalosan is bejelentse, alkalmazottként felvegye a munkaadója (eddig kifejezetten azt kérte, hogy feketén dolgozhasson, mert ha van munkahelye akkor nincs segély). Természetesen egy olyan kis faluban mint Ivád mindenki tudja, hogy ki az aki feketézik is és segélyt is kap és rendszeresen megkeresnek, hogy tegyek valamit ellene (a konfliktuson van a hangsúly és nem azon, hogy mi köze van a bejelentőnek az egészhez és hogy miért kell mindig a szomszéd tehenének is megdöglenie)

Tapasztalatból (is) mondom, hogy annak a pénznek, terméknek, szolgáltatásnak amely ingyen van nincs olyan értéke mint ha azért meg kell dolgozni. Hiába nincs összegszerű különbség a segély és a munkabér között, az értéke egészen más. A munka becsülete mélyponton van, újra értelmet és jelentőséget kell adnunk neki.

Végül vannak azok a socsegélyesek akik arra rendezkedtek be, hogy bármilyen munkavégzés nélkül, az állami juttatásokra, segélyekre támaszkodva minél több pénzt gyűjtsenek be minden hónapban. Ha kell akkor gyerekeket szülnek, ha kell akkor külön háztartásban élőknek jelentik be magukat a házastársuktól, de akár a lakcímüket is megváltoztatják, vagy elválnak ha kell. Pontosan tudják, hogy mi illeti meg őket és mit mikor kell kérvényezni annak érdekében, hogy több pénzt kapjanak. Ők általában nem is annyira szegények, autójuk van, színesfémet gyűjtenek (onnét ahol van), uzsoráznak, stb. Tőlük meg kell vonni a segélyt és kész (vagy jöjjenek dolgozni, de ezen ők csak mosolyognak).

A rendszeres szociális segély folyósítása feltételekhez kötött. A kérelmező nem rendelkezhet bejelentett munkahellyel, ki kell hogy merítse az álláskereséséi járulékát, valamint együttműködőnek kell lennie a munkaügyi központtal, nálunk a családsegítő szolgálattal is és az önkormányzattal (vannak még feltételek, de nem írom le mindet). Ha eddig közmunkásra volt szükségünk, akkor elmentem a munkaügyi központba, elmondtam, hogy milyen munkáról van szó, megnéztük a rendszeres szociális segélyesek és a tartósan munkanélküliek listáját és kiválasztottam néhány embert (attól függött a létszám, hogy mennyi pénze volt az önkormányzatnak, illetve mennyi kerete volt még a munkaügyi központnak). Akit így kiközvetített hozzánk a munkaügyi központ annak kötelessége volt a munkát elvállalnia (ha a jogszabályoknak megfelelőt ajánlottunk neki), különben elesett a szocsegélytől két évre. Van egy jogszabály amely kötelezne bennünket, hogy minden szocsegélyest alkalmaznom kell évente 30 napra, de ez megint csak a pénz miatt kivitelezhetetlen. A lényeg, hogy rendeletmódosítás nélkül is végre tudnám hajtani, hogy minden szocsegélyesnek dolgoznia kelljen, ha a pénzügyi feltételek meglennének. Sajnos azt a pénzt amit segélyre kifizetünk nem úgy kapjuk, hogy költsük amire akarjuk (vagy segélyre, vagy bérre), hanem célfelhasználásra utalják. Így ha felveszek valakit akkor a neki járó segély összege az államnál marad, de sajnos ezt az összeget nem adja oda a munkaügyi központnak növelve a keretét, így mégsem tudom felvenni és a kör bezárult.