Március utolsó napján végig enyhe nyomást éreztem a mellkasomon, miközben néha olyan érzés öntött el, mintha ezernyi tűt szúrtak volna a bőröm alá. Próbáltam Dr. House-osan differenciál-diagnózissal kitalálni mi a bajom, de csak délben jöttem rá, hogy a lelkem fáj. Egész testemben, tudatomban és érzéseimben belesajdulok abba ami körülöttem történik. Gyurcsány kirúgta Horváth miniszter asszonyt, mire az SZDSZ kilép a koalícióból. Hazudnék ha azt mondanám, hogy emiatt akár csak egy tizedmásodpercre is rosszul éreztem volna magam, de az okok megint úgy felszabdalták morális naivitásomat mintha rotációs kapával mentek volna végig rajtam.
Gondoltam Gyurcsány azért meneszti a miniszterét, mert egy gyötrelmes, átvirrasztott éjszaka után rájött, hogy minden igyekezete ellenére sem tudja kordában tartani Horváth Ágnes egészségügyi ámokfutását és az ország egészségének megóvása érdekében saját testével állja útját a kórházi showbiznisz megvadult dívájának.
Nem, sajnos nem erről van szó. Jelenlegi miniszterelnökünk egyszerűen arra riadt reggel, hogy nem az a rémálom amit ő rémálomnak gondolt. Az nem rémálom hanem a valóság és sajnos el kell fogadnia, hogy minden reggel fel fog ébredni abból az álomból amit addig idealisztikus valóságnak hitt. Még attól is tartott – mivel azt hitte, hogy ezt is csak álmodja- hogy miközben mosolyogva hazudik az ATV székében, egyszer csak Friderikusz testéből előbújik Freddy Krueger az Elm utca réme és szanaszét kaszabolja az arcát ami persze a vastag bőr miatt nehezen adja meg magát. Fejéhez kapott hát az ágyában, hogy akkor a népszavazás is megtörtént, majd azt vette észre, hogy ösztönszerűen mutat valakire aki a felelős az egészért, miközben megszámolta a felé mutató ujjak számát és méretét. A keze meghosszabbított irányába tekintett, ahol éppen Horváth Ágnes állt pongyolában. Elhatározta, hogy először úgy ráken mindent a szőke démonra mint ahogy a mogyoróvajjal tisztelte meg antilopbőr kanapéját a múlt héten, majd a Viharvadászok sztárjait meghazudtoló módon megfékezi az Ágnes nevű hurrikánt, mielőtt a Ferenc nevet adnák neki. Azzal bement az irodájába, negyedóra alatt összeácsolt egy (vörös) keresztet, majd felfeszítette rá addigi miniszterét. Egy pillanatra átfutott az agyán az is, hogy vajon az ország mit szeretne és hogy az egészségügy milyen átalakításokat igényelne, de ezek mellékes dolgoknak tűntek olyan fontos kérdések mellett, hogy vajon összehúzott szemöldökkel, vagy alig észrevehető derűvel jelentse be a kivégzést.
Nem számolt azonban azzal, hogy az SZDSZ tagjai szimbiózisban élnek egymással, így minden egyes karcolás a töviskoszorútól egyaránt sérti a fejét Kókától kezdve a küldöttgyűlésen jogtalanul szavazókon keresztül Fodorig mindenkinek. Nem sokat tanakodtak, mert a rögtönzött ülés közben már a stigmáták is megjelentek, így gyorsan elmentek a kereszthez, levették róla a meglepően csöndes asszonyt, majd a feje fölé helyezett táblán lévő SARV rövidítésből (SARV = Senator Agnes Regina Vanetudo, azaz szabad fordításban: Ágnes miniszter az egészségügy királynője) az A betűt F-re (azaz Ferencre) javították, valamint a szögekre felakasztották koalíciós köpenyüket. Tették ezt most, mert az egyik társuknak fájt valami és ez megengedhetetlen. Jó, jó, hallották ők is, hogy többen mentőkben haltak meg akiket az egyik kórház a másikba irányított az általuk okozott káoszban és vannak akik iszonyatos kínok mellett várnak hónapokat egy-egy műtétre, de egyrészt nem ismerik őket, másrészt, lehet hogy nem is rájuk szavaztak akkor meg nem kár értük. Ez viszont most igenis fáj és ennek a levét meg kell innia valakinek, de akár az egész országnak is. A logójukon szereplő „béke”galambot mostantól pedig nem használják másra, mint hogy az MSZP asztalánál a képviselők levesébe piszkítson lehetőleg minél magasabbról.
Ami nekem igazán fáj, hogy most azon vesztek össze, hogy ki takarítsa ki azt a latrinát amelyet kéz a kézben, közösen töltöttek meg tartalommal, ugyanis már nem fér bele semmi. Lehet-e ezt a feladatot egyedül Horváth Ágnesra ruházni, miközben mi már nyakig ellepve nézzük a fölöttünk zajló értelmetlen huzavonát, ami még mindig nem arról szól, hogy nekünk jobb legyen, hanem, hogy 2010-ig hogy tudják a szintet annyira lecsökkenteni, hogy a választások napjáig legalább a kezünk kilátsszon az „elkeseredésből”. Tudják annyit mindenképpen megért ez a dolog, hogy a lyukon benézve végre az arcukat is láthattuk és nem csak a hátsójukat ahogy az elmúlt években folyamatosan (persze eddig azt hittük ez az arcuk volt és tulajdonképpen nincs is nagy különbség)
Utolsó kommentek